2013. június 25., kedd

Mesetábor gyerekeknek!





Az idei nyáron egy olyan tábort hirdetünk, ahol teljes egészében a meséké a főszerep. A mese a felnőttek és a gyerekek életében is fontos szerepet játszhat, de a gyermeki világban központi szerepet foglal el, személyiségfejődésükhöz elengedhetetlenül fontos. A mesék sűrítve tartalmazzák azt az ősi tudást, amit nemzedékről nemzedékre összegyűjtöttünk barátságról, szerelemről, boldogságról, boldogulásról. segítenek abban, hogy meg tudjunk küzdeni aktuális problémáinkkal, belső konfliktusainkkal, megmutatják azt az utat, ami számunkra megfelelő.
A gyerekek természetes módon értik, és átélik a mesék szimbolikus nyelvét. Könnyedén kinyerik a mesékből azt a lelki muníciót, amivel gazdagodhatnak, ami előre viszi őket, ami szorongásaikat és félelemeiket csökkenti. Minden életkornak megvan a maga meséje, ezek segítenek abban, hogy az adott életkor feladatait megoldják, személyiségük fejlődjön, a kihívásokkal bátran szembenézzenek. A gyerekeket nem csak az aktuális problémák megoldásában segíti, hanem felkészíti a elkövetkező életszakaszok kihívásaira is.

A tábor során játékos formában merülünk a mesék világában. A meséket kreatív, szórakoztató formában dolgozzuk föl kézműves foglalkozásokon, dráma- és bábjátékokon keresztül. Alkalmuk lesz elkészíteni saját bábfiguráikat, agyagból megalkotni kedvenc mesehőseiket, lerajzolni, lefesteni az általuk legérdekesebbnek kiválasztott jeleneteket. 
A tábor során saját meséket is fogunk írni.

A tábor programját színesíti a közös meseolvasás, mesefilm-nézés, társasjátékozás, zenehallgatás.
Jó idő esetén a közeli parkban, a szabadban szervezzük meg programjaink nagy részét.


Kedves szülők! Szeretettel várunk gyermekeiket a táborunkban. 
A tábort augusztus 5 - 9. között tartjuk, minden nap 8 és 17 óra között. 
Ára 35 000 Ft, mely tartalmazza a napi három étkezést (tízórai és uzsonna hideg, ebéd kétfogásos meleg étel), illetve a felhasznált anyagok, eszközök árát is.
Kérjük Önöket, hogy a jelentkezésnél írjon néhány sort a gyermekéről: milyen játékokat, foglalkozásokat szeret? mi a kedvenc meséje? mik az érdeklődési köre?
Kérjük, hogy a jelentkezésben tüntessék fel azt is, ha a gyermeknek betegsége, allergiája, ételintoleranciája van, különleges diétát kell tartania, gyógyszert kell szednie, stb.


Kalóczkai Andrea és Torma Zita
torma.zita@gmail.com
06 - 20/350 9468

2013. június 8., szombat

Mesetrápiás képzés szeptembertől!



                        Az Oktatási Hivatal által akkreditált
               60 órás meseterápiás továbbképzési program

A személyiség komplex fejlesztése a Kincskereső Meseterápiás Módszerrel - meseelemző képzés (I. blokk)


A Lelki Egészségvédő Alapítvány szervezésében Meseelemző tanúsítványt adó akkreditált 60 órás továbbképzési program  indul 2013 őszi félévétől.
Oktatási Hivatal által a Nyilvántartási száma: 957/40/2013

A továbbképzés célcsoportja: pedagógus, pszichológus, gyógypedagógus, logopédus, kollégiumi nevelő, szociálpedagógus, fejlesztő pedagógus, mentálhigiéniás szakemberek

A továbbképzés célja: A tanfolyam sajátélményen keresztül – elméleti ismeretek kíséretével – kívánja megismertetni a résztvevőkkel a Dr. Antalfai Márta által kidolgozott Kincskereső Meseterápiás Módszerre épülő személyiségfejlesztő program elméletét és gyakorlatát, valamint hatótényezőit. A módszer segítséget nyújt a mesékben őrzött évezredes kincsek, azaz a személyiségünk mélyén rejlő örök értékek újrafelfedezéséhez. A mesék útmutatásai alapján megismerkedünk az egyes fejlődési szakaszokkal együtt járó életfeladatok sikeres megoldási módjaival. A tanfolyamon a résztvevők elsajátíthatják a mesék analitikus pszichológiai megközelítését, megismerkedhetnek a mesében megjelenő archaikus képekkel, szimbólumokkal, archetípusokkal, jungi személyiségfunkciókkal. A képzés folyamán áttekintjük a női és férfi személyiségfejlődés állomásait, az egyes szakaszokban felmerülő fő problematikákat, kríziseket, a lehetséges megoldási módokat és a lehetséges negatív kimeneteleket. Megismerkedhetnek az egyes személyiségfejlődési szakaszokhoz tartozó mesékkel és mesekategóriákkal, valamint ezek terápiás felhasználásával, az elakadások feloldásának „mesés” lehetőségeivel.  A képzés során a mesék asztrálmítoszi megközelítésével is foglalkozunk: miként befolyásolja a természet, az évkör a pszichés működésünket, a befelé és kifelé fordulásunkat, a fejlődési ciklusainkat.  A képzés folyamán elsajátítható a mesék terápiás felhasználásnak elmélete és gyakorlata, a módszer speciális hatótényezői.  Az önismeret fejlesztésével járul hozzá a nevelők és pedagógusok, illetve a segítő foglalkozásúak személyiségének kiteljesedéséhez, identitásuk megerősödéséhez. 

A képzés specifikuma, hogy mind gyerekekkel, mind serdülőkkel és felnőttekkel végzett mentálhigiénés, pedagógiai és terápiás munkában felhasználható módszert ad a kezükbe.
A tanfolyam elvégzői tanúsítványt kapnak, amely arra jogosít, hogy saját szakmájukon és munkaterületükön belül alkalmazzák az elsajátított meseterápia módszerét.
A továbbképzés összóraszáma: 60 óra
Az oktatás időtartama: 2 félév. Mindkét félévben 6 képzési alkalom.
            Időpontok: 2013. szept. 7., okt. 12., nov. 09., nov. 30. és 2014. jan. 17.
                Minden alkalommal 10:00 – 17: 00
A képzés költsége: 57 000 Ft / félév, mely tartalmazza a felhasznált anyagok, eszközök, oktatási segédeszközök árát és a vizsgadíjat is.
Az oktatás formája: tanfolyami oktatás

Az oktatás helyszíne: Lelki Egészségvédő Alapítvány, www.lelkiegeszsegert.hu

A teljesítés feltételei:
·         részvétel a teljes óraszám 90%-n;
·         négy otthoni esszé megírása megadott témákban;
·         év végi szóbeli vizsga teljesítése;

·         40 óra szupervízió, melynek tartalma: egy saját szakmai hatáskörön belül, adott eset (gyermek vagy felnőtt egyéni vagy csoportos) terápiás kezelése a Kincskereső Meseterápiás Módszerrel. Az esetről írásos beszámoló készítése a szóbeli vizsgát követő egy éven belül

2013. március 6., szerda

Márciusi induló csoport

"Tavaszi ébredés a mesével" címmel márciustól új csoport indul felnőtteknek!



Március 23-án új meseterápiás önismereti csoport indul.

Kezdő időpont: 2013. március 23. 14:00 - 17:00
A csoport kéthetente szombaton ugyanebben az időpontban találkozik. A csoporthoz április 6-ig lehet csatlakozni. Utána a jelentkezés lezárul, az addig jelentkezett csoporttagokkal folytatódik. Az önismereti kurzus június végéig tart, nyolc alkalommal találkozunk.

A csoporthoz való csatlakozáshoz előzetes bejelentkezés szükséges a torma.zita [ kukac] gmail.com e-mail címen vagy a 06-20/350-9468 telefonszámon.

Helyszín: VIII. Szentkirályi utca 22 - 24. I. emelet 28.

A csoport minimum 5, maximum 8 fővel indul.

Részvételi díj: 4500 Ft/alkalom


2012. július 12., csütörtök

"Érzékek horizontja" tábor (2012. 06. 25 - 29)

Az "Érzékek horizontja" tábor 2010 nyarán kezdődött, és minden évben legalább egyszer újra összegyűlik a kis csapat, hogy minél több élményt szerezzen a rajz, a fotó, a képregény, az animáció, a mese és a zene világában. A tábor végén a külön - külön művészeti nyelven megélt érzések, élmények összegzéseként egy - egy animációt készítettek a gyerekek.
A tábor keretében egy délutánt tartottam a kiskamasz lányoknak, ahol relaxáció után megalkották saját mesefigurájukat, és ezt egy közös rajzban jelenítették meg.

Képek a táborról:


2012. június 22., péntek

Meseterápiás műhelyek 2012 március - június

Kiscsoportos foglalkozásokat tartottunk huszonéves lányokkal, nőkkel. A foglalkozásokon a Világszép nádszálkisasszony, a Csontváz asszony és a Kéz nélküli lány című meséket dolgoztuk föl. Beszélgettünk a szülőkről való leválásról, az önmegvalósításról, az énerőnk erősítéséről, határaink kijelöléséről és védelméről. Beszéltünk a felnőtté válásról, és annak akadályairól. Természetesen visszatérő témák voltak a párválasztás, pártalálás és párkapcsolati problémák. Felmerültek szerepeink, és árnyékrészünkkel való megküzdésünk. 






2010. augusztus 18., szerda

Taliándörögdi foglalkozások

A 10 napos fesztivál Művészetek Völgye fesztiválon egy hétvégén keresztül Taliándörögd adott otthont a mesének. Főleg 3 - 9 éves gyerekek érkeztek a foglakozásokra, akik nagyon élvezték a meséket, és szívesen rajzoltak ezek kapcsán. Szülőkkel és gyerekekkel is remek beszélgetések alakultak ki egy - egy mese és rajz mentén.
Néhány kép a foglalkozásról:





2010. július 8., csütörtök

Kísérleti meseterápiás délután


A hagyományos meseterápiás kereteket kissé felrúgva közös mesélésbe kezdtünk a csoporttal egy kis szerepjátékot keverve az eddigi formához. A foglalkozáson fiatal felnőttek, egyetemisták és főiskolások vettek részt. Mindenki megalkothatta saját mesefiguráját: kialakíthatta jellemét, személyiségét. Minden figurát lerajzoltunk, kivágtunk, bábként használtuk. Majd megalkottuk a hősök varázstárgyait is.
Én, mint mesélő indítottam el a cselekményt, a klasszikus tündérmesék szabályai szerint, de a cselekményt a csoporttagok alakították tovább. Természetesen a fordulatokat, a legyőzendő akadályokat én állítottam eléjük, ám a megoldásokra nekik kellett rájönniük; kinek - kinek vérmérséklete szerint.
A foglalkozás végén mindenki nagyon érdekes tapasztalatokról számolt be arról, amit a kalandok közben felfedezett magáról, megküzdési stílusáról, rejtett erőtartalékairól, a csoportban vállalt szerepeiről.